Küldetés nyilatkozat
A VOKE Vasutas Művelődési Ház és Könyvtár működése során az alábbi küldetés került meghatározásra:
Szervezetünk kiemelt célja, hogy minden korosztály számára biztosítsa a változó társadalmi körülményekhez és igényekhez igazodóan a hagyományos kultúra-közvetítés és a közkönyvtári szolgáltatások elemeit, előmozdítsa a társadalmi reintegrációt különösen a fiatal felnőttek, hátrányos helyzetű csoportok tagjainak képzésével, hozzájáruljon az életszínvonal emeléséhez az élethosszig tartó tanulás szemléletének terjesztésével.
Ennek érdekében biztosítjuk Nyíregyháza város és vonzáskörzetén élők számára a szervezett közösségi élet színterét különböző klubok és szakkörök formájában, közoktatási intézményekkel kötött együttműködési megállapodások keretében kiemelt figyelmet fordítunk a gyermekek kreatív kompetenciájának fejlesztésére, tehetséggondozásra. Felnőttképző intézményként kiemelt figyelmet szentelünk a digitális írástudatlanság felszámolására. Célcsoportjaink között kiemelt helyet foglalnak el a hátrányos helyzetű, idős korú embertársaink, valamint szervezeti elhivatottságunkból adódóan a vasutasság népes tábora.
Intézményünk jelmondata: Közösségi élményekben utazunk…
Munkánk során ezt szem előtt tartva végezzük napi tevékenységünket.
Célunk, hogy a meglévő erőforrásainkat, kapcsolatainkat és a művelődési ház által biztosított nyugodt légkört felhasználva biztosítsuk a szabadidő aktív eltöltését, a kulturálódási lehetőségeket, a közösségek működési feltételeit, valamint az élethosszig tartó tanulás lehetőségét. Szaktudásunk és innovatív módszereink révén megvalósuló programjainkon túl az eredményes és hatékony pénzügyi gazdálkodás megvalósítására törekszünk. Az erőforrások leghatékonyabb felhasználása érdekében tevékenységünket igyekszünk összehangolni a VOKE és a TEMI intézményeivel, illetve más civil szervezetekkel.
Célunk elérése érdekében széleskörű tevékenységet végzünk, ezért sokrétű partneri és beszállítói kapcsolattal rendelkezünk. Szolgáltatásaink nagy részét saját szervezésű rendezvényeken, képzéseken keresztül nyújtjuk, de befogadjuk partneri kapcsolatainkon keresztül más szervezetek programját is.