EFOP-5.2.2-17-2017-00117
A közművelődés szerepe az élethosszig tartó tanulásban
MŰHELYMUNKA 5.
EMLÉKEZTETŐ
Időpont: 2018. október 8.
Téma: Hálózati együttműködési lehetőségek a különböző szervezettípusok között.
Jelenlévő nemzetközi partnereink:
Tövishát Kulturális Társaság (Románia)
Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet (Szlovákia)
Vezető szakértő: Huszár László
A műhelymunka során áttekintettük a közművelődési intézmények és a közoktatási rendszer közötti kapcsolatot és együttműködés lehetőségei.
Közművelődés és a közoktatás, felnőttképzés kapcsolata
A beszélgetés egyik fő gondolata, hogy a közművelődési intézményrendszer képes kitágítani a szorosan vett iskolai oktatás viszonylag szűkös tereit. Megfogalmazódik, hogy az egész életen át tartó tanulás megalapozásának fontos részeként a közoktatásnak fel kell készítenie a folyamatos tudásszerzés eszköz- és intézményrendszerének tudatos használatára. Ennek egyik lehetséges útja a közművelődés és az iskola kapcsolatának szorosabbá tétele.
Minél kisebb településről beszélünk, annál nagyobb az esély arra, hogy az intézményi együttműködés már korán, a gyerekek kisiskoláskorában elkezdődik. De többnyire azt látjuk, hogy egyik terület sem akarja elismerni a másik eredményeit, nem akarja elfogadni, hogy az egymásra épülés olyan minimumelvárás, amely nélkül az iskolarendszerben vagy azon kívül nehéz jó eredményeket felmutatni. Fontos ez, mert a közművelődés csak azokra az ismeretekre tud alapozni, amelyeket már az iskolában megtanultak a fiatalok. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a személyes együttműködésben rejlő lehetőségeket.
Az iskola szerepének a felértékelődését a hátrányos helyzet okozta negatív következmények leküzdésében jelzi, hogy míg a mobilitás, a társadalomban elfoglalt pozíciók továbbörökítésének fő csatornája a XIX. században a rang, majd a XX. század közepéig a vagyoni helyzet volt, addig a múlt század hatvanas-hetvenes éveitől kezdve már a család kulturális és kapcsolati tőkével való ellátottsága veszi át ezt a szerepet. A kulturális tőke természetes forrása pedig a családon kívül a köznevelés, melynek hatása a tankötelezettség révén minden gyermeket érint, és ezáltal lehetőséget jelent az esélyegyenlőség megteremtéséhez. Hazánkban ezt a kiegyenlítő szerepet még nem sikerül az oktatásnak betöltenie. A közművelődés és a közoktatás között megvalósuló szektorközi együttműködés hozzájárul, hogy a kulturális javakhoz jobban hozzáférjenek a diákok, így látókörük szélesedik, több inger éri őket, ezáltal javulnak felzárkózási esélyeik.
Az iskolai kudarc által leginkább fenyegetett tanulói csoportok szempontjából kiemelkedően fontos a felnőttképzés kínálata. A közművelődési intézményrendszer, így művelődési házunk is olyan lehetőséget kínál mind a fiatalabb, mind az idősebb társadalmi rétegnek, amellyel az iskolában szerzett hátrányokat, hiányosságokat a non-formális vagy informális oktatás keretein belül, szinte észrevétlenül pótolni tudja. A projekt keretében összegyűjtött jó gyakorlatok, módszertani leírások várakozásaink szerint hatékonyabbá teszik majd a művelődési házak munkáját, a kialakult együttműködések kapcsán pedig a látogatók igényei is mindinkább előtérbe kerülnek majd.
Az 1997. évi CXL. törvény, az úgynevezett kulturális törvény szerinti 2017-es módosítása előtti megfogalmazásban a „közművelődés a polgárok iskolán kívüli, öntevékeny, önművelő, megismerő, kultúraelsajátító, műkedvelő és alkotó célú cselekvése, amely jellemzően együttműködésben, közösségekben valósul meg.”
A készségfejlesztés, a gyakorlati irányú tanulás sok esetben éppen azok számára nem elérhető, akiknek esélyt kínálna életminőségük érdemi javulására. Ők azok, akik nem kapnak tanulásukhoz kellő ösztönzést, tanulási nehézségekkel vagy korábbi tanulási kudarccal küzdenek, alacsony végzettségűek vagy képesítés nélküliek. Az alacsony részvétel okai között – egyéb vizsgálatok tanúságai szerint – az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges alapkompetenciák hiánya, a tanulási szolgáltatások iránti fizetőképes kereslet, valamint a leginkább segítségre szoruló rétegeket megcélzó kínálat szűkössége egyaránt fellelhető. Ennek érdekében megkülönböztetett oktatási tanulási támogatásban kell részesíteni a társadalmi vagy egyéb okokból hátrányos helyzetű csoportokat és bővíteni szükséges számukra a tanulási lehetőségeket. A közművelődés rendszere erre kínál megoldást, hisz olyan informális és non-formális tanulási alkalmakat kínál a lakosságnak, melyek hosszú távon hozzájárulnak hátrányaik csökkentéséhez, kompetenciáik fejlesztéséhez.
Az élethosszig tartó tanulással kapcsolatban azt látni, hogy az első kérdés mindig az volt, hogyan ismerhető el az informális tanulás során szerzett tudás, kompetencia, hogyan lehet ezeket beépíteni a formális vagy nem formális, de mindenképpen intézményes tanulás világába. Hogyan biztosítható egy olyan gazdag tanulási környezet, amely lehetővé teszi, hogy bizonyos kompetenciák akár iskolán kívül, önálló döntések és egyéni stílusok, életstratégiák alapján is fejleszthetők legyenek. Az igazi kérdés az, hogy maga az oktatási rendszer hogyan ismeri el mindazt, amihez a közművelődés kínálatából lehet hozzájutni. Az informális tanulást is elismerő vizsgarendszer, a tanácsadási rendszert elismerő oktatási rendszer alapkérdése, hogy tudja-e biztosítani a tanulás megtérülését az egyén számára.
Az élethosszig tartó tanulás területén az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy miként lehet felkészíteni rá az egyént. Nem magától értetődő, természetes állapot, hogy az ember felnőttkorában többször is megújítsa a tudását. Nagyjából húsz vagy harminc éve egyre erőteljesebben szembesítik a felnőtt társadalmat ezzel a kihívással, de azt látni, hogy csak a társadalom kisebb hányada reflektál megfelelő módon, tanulással erre a helyzetre. Sokan leírják, hogy az élethosszig tartó tanulásnak nincs jobb modellje annál, minthogy valaki iskoláskorában sokféle színtéren tanul, és korán beépül a személyiségébe, szokásrendszerébe, hogy nem csak az iskola lehet az ismeret forrása. A legjobb modell az, ha szerves kapcsolatok jönnek létre az iskola hagyományos színterei és a közművelődés intézményhálózatában felkínált színterek között. Ennek a kapcsolatnak a beépítése az iskola mindennapi gyakorlatába egy olyan trambulin, amely felnőttkorban jól használható tanulási mintát nyújthat.
Érdemes még a két szektor indirekt kapcsolódásait is szemügyre venni. Az egyik a munkahelyi tanulás, amelybe a maga sajátos eszközeivel beszivárog a közművelődés és a kultúra is, de jelen van ott az oktatás is. Egyik sincs még stratégiailag átgondolva. Minden nagyobb vállalat intenzív túrákat szervez a munkatársainak, csónakáznak, bort kóstolnak és hasonlókat. Ez egy növekvő piac, ahol mind az oktatási, mind a kulturális szolgáltatásoknak lenne mit keresniük. A másik, hogy a közművelődés szerepét részben átvette a média, és ez részben igaz az oktatás területére is. Lehet, hogy ma már a bipoláris elképzeléseket ki kellene bővíteni, és inkább háromszögben kellene a lehetséges folyamatokat és megoldásokat végiggondolni.
Gabányi Ferenc
szakmai munkatárs