Beszámoló pécsi tanulmányútról

EFOP-5.2.2-17-2017-00117

A közművelődés szerepe az élethosszig tartó tanulásban

 

Beszámoló a projekt keretében szervezett pécsi tanulmányútról

 

Tanulmányutunk első állomása Pécs volt, ahol a Vasutas Művelődési Ház intézményvezetője, Szentgyörgyvári Péter volt a vendéglátónk.

Tanulmányutunk célja a Pécsről indult bányamanó mozgalom megismerése volt, de lehetőségünk nyílt a más kezdeményezések megismerésére is, melyek a közművelődés berkein belül hozzájárulnak az élethosszig tartó tanuláshoz.

 

Pécs:

Pécs az ország dél-nyugati csücskében helyezkedik el, pezsgő kulturális élettel rendelkező megyeszékhely, az ország 6. legnagyobb népességszámú városa.

Itt alapította az ország első egyetemét 1367-ben Nagy Lajos király. Ma is itt működik az ország legnagyobb létszámú egyeteme, közel 34 ezer hallgatóval.

Az egyetemen kívül még itt működik a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola is és Pécsett található Magyarország első, kifejezetten romák számára létrehozott középfokú oktatási intézménye, a Gandhi Gimnázium.

 

2018.06.28., csütörtök

Tanulmányutunk első napját a belvárosban található Vasutas Művelődési Házban kezdtük. Az intézmény vezetője, Szentgyörgyvári Péter fogadott bennünket és vezetett végig a házon. Az épület kétszintes, az alsó szinten egykor étterem működött. Az étterem azonban mára már bezárt. Az általuk használt konyhát alakították át tankonyhává, ahol a szakmunkás tanulók vizsgáinak is helyet tudnak így adni, illetve kisebb-nagyobb családi összejövetelek esetén is van lehetőség az ételek tárolására, megmelegítésére. A konyha ilyen jellegű kihasználása egyedülálló a művelődési házak körében.

Az alsó szint udvari részén található az informatika termük, melyet több, mint 10 évvel ezelőtt alakítottak ki, csatlakozva az e-Magyarország Pontok hálózatához és internet hozzáférést biztosítva azoknak, akiknek ez még akkor nem adatott meg. A nyugdíjasok részéről már ekkor felmerült az alapfokú informatika képzés iránti igény. Elmondhatjuk, hogy a Net-Nagyik klubjával innen indult el a később a BMK által akkreditáltatott Nagyi-Net tanfolyam is. Sajnos ebből a pécsi művelődési ház nem sokat profitált, de az idősek informatikai képzésével nem is a profit megszerzése volt a céljuk, hanem sokkal inkább a látogatók igényeinek kielégítése. A művelődési házakban, e-MagyarországPontokon még ma is népszerű az idősek informatikai képzése, mivel az internet térhódításával az idősebbek sem szeretnének lemaradni az információkhoz való hozzáférés lehetőségéről.

A felső szinten oktató termeket rendeztek be, melyek alkalmasak elméleti órák vagy klubfoglalkozások megtartására is.

Rövid betekintést nyertünk a házban folyó EFOP-3.3.2 és az épp induló EFOP-5.2.4-es projektekbe is.

Az EFOP-3.3.2-es projekt keretein belül környékbeli nevelési-oktatási intézményeknek szerveznek szakköröket, kulturális órákat, táborokat.

Az EFOP-5.2.4-es projekt keretében a színházi nevelési módszertanra építve szerveznek iskolásoknak programokat, drámapedagógiai órákat. A projektet konzorciumi formában valósítják meg a Balatonszemesi Latinovits Zoltán Művelődési Központtal és a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házzal.

 

A Bányászok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesületének képviselője a Bányamanó mozgalomról tartott számunkra előadást. A bányamanók mozgalom célja a bányászhagyományok életben tartása, az ismeretek átörökítése, a közösségépítés. A cserkészmozgalom mintájára szerveződött mozgalom alappilléreit Vándori András okleveles bányamérnök dolgozta ki, mert nem szerette volna, ha évszázados hagyományok, ismeretek vesztek volna a múlt homályába.

A Pécsbányai Kulturális Egyesület munkatársa „A szociokulturális hátrányok leküzdése a közművelődés segítségével” címmel tartott előadást számunkra.  Az Egyesület számos eszközzel küzd a munkanélküliség felszámolása és a hátrányok leküzdése érdekében. A felnőttek számára angol és német nyelvű társalgókört működtetnek. A környékbeli diákok számára tanulókört hoztak létre, amelyet Tanoda jelleggel működtetnek, de sajnos támogatási forrás nélkül.

 

Alapi-Tóth Zoltán az Apolló Kulturális Egyesület elnöke a Pécsen folyó színházi nevelésről tartott számunkra előadást. Hozzájuk tartozik az Eck Imre Alapfokú Művészetoktatási Intézmény is, melybe már általános iskolás kortól járhatnak a diákok, készülve egy esetleges színészi pályára. Ezen kívül is számos helyen tartanak drámapedagógiai foglalkozásokat.

Az előadást követően az Escargo Hajója Színházi Nevelési Szövetkezet színészeinek műsora következett.

Az előadásokat követően megtekintettük Pécs történelmi belvárosait, a közelben található nevelési-oktatási intézményeket, valamint az Egyetemvárosba is ellátogattunk.

 

2018.06.29., péntek

Pénteken Siklósra utaztunk Szentgyörgyvári Péter meghívására. A várban tett séta közben vele és kollégájával beszélgettünk a nonformális tanulási lehetőségekről: például egy interaktív tárlatvezetés során sokkal fogékonyabbak az emberek a történelmi információkra, évszámokra, mint a történelemkönyvet olvasva.

A gyerekek számára osztálykirándulások alkalmával szerveznek leginkább tárlatvezetést, de igyekeznek az információs táblákat is úgy kialakítani, hogy az ne csak a felnőttek számára legyen figyelemfelhívó, hanem a gyerekek is kellően érdekesnek találják és elolvassák azt.

A várban a történelmi élmények mellett megelevenedik a történelemkönyv is, hisz az itt dolgozók korhű ruhákban vegyülnek el a látogatók között. Évente több alkalommal is szerveznek olyan rendezvényeket, ahol a helyi hagyományőrzők bemutatkoznak.

 

Kiss László

szakmai munkatárs

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.