Jó gyakorlatok: Nagyi-Net képzés Pécsen, a VOKE Vasutas Művelődési Házban
2004-ben Bogárdi-Mészöly Éva ötletére indult a pécsi Vasutas Művelődési Házban az időskorúak informatikai képzése, klubfoglalkozások formájában.
Az ötletet az adta, hogy az ebben az időben nyugdíjassá váló, korábban aktív személyek nem rendelkeztek általában semmilyen informatikai tudással, mivel munkájukból kifolyólag esetleg korábban sem volt szükségük rá. Viszont a technika terjedésével és a nyugdíjazásuk utáni megnövekedett szabadidejükben szerettek volna a helyi nyugdíjas klub tagjai is hozzájutni az interneten található információkhoz, vagy épp ismerőseiket megtalálni az iwiw-en. A művelődési ház szakmai igazgatóhelyettese felkarolta a kezdeményezést is informatika tanárok bevonásával dolgozott ki számukra egy olyan képzési rendszert, mely biztosította a számítógéphasználati alapismereteket és azon túlmenően a szükséges internet-felhasználói ismereteket is.
A képzés célcsoportja a nyugdíjas igazolvánnyal rendelkező magyar lakosság volt.
A képzés céljaként a következő került meghatározásra: A nyugdíjas résztvevők képessé váljanak az internet alapfokú használatára.
A 25 órás tanfolyam elvégzését követően a résztvevők képessé váltak:
- a számítógép be/kikapcsolására, a perifériák használatára (egérkezelés)
- az operációs rendszer alapszintű kezelésére (ablakok méretezése, mozgatása, tálca
- használata, programok indítása)
- internetes böngésző programok használatára (Internet Explorer, Mozilla Firefox)
- internetoldalak megjelenítésére
- internetes keresők használatára (google)
- az interneten talált szövegek, képek tárolására (képek, szövegek lementésére)
- internetes levelezésre
- a közösségi oldalak használatára regisztrációt követően
A képzés módszerei előadás, egyéni gyakorlás, egyéni feladatmegoldás és közös feladatmegoldás voltak.
A helyi képzés sajátossága, hogy a tanfolyam elvégzését követően a tanfolyamon résztvevők szabadon részt vehettek a Nagyi-Net klub foglalkozásain, ahol akár egymástól, akár a csoport vezetőjétől kérdezhettek vagy új ismereteket sajátíthattak el.
A helyi kezdeményezésből később a Budapesti Művelődési Központ a UPC támogatásával országos programot dolgozott ki, melyhez több művelődési ház is csatlakozott és szervezte a Kattints rá, Nagyi! képzéseket.
A kormányzat is felismerte az idősek informatikai tudásban rejlő hiányosságát, 2018-ban valósult meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – elsősorban hátrányos helyzetű településeken élőket támogató – Idősügyi Infokommunikációs Programja : ötezer szociálisan rászoruló idős állampolgár vehetett át térítésmentesen laptopot ingyenes internetszolgáltatással, ezt követően pedig a Digitális Jólét Programban százezer 65 év feletti szépkorú szerezhet számítógép- és internethasználattal kapcsolatos alapismereteket tizenkétszer két órás időkeretben.